„Volt egy visszatérő álmom gyerekkorom környezetében”

Sertésmájkrémes fémdoboz, mint hamutartó; dobozos üdítő a szekrény tetején; skálás nejlonszatyor. Gyerekkorunk jellegzetes tárgyai Murányi Kristóf grafikáin.

  A képek berobbantak, nagyon eltaláltak minket és ismertséget hoztak neked. Ezekre a munkáidra vagy a legbüszkébb? Mindig az utolsó elkészült képem foglalkoztat, aztán arra kezdek el koncentrálni, amit rajzolni tervezek. Ha elkészült egy kép, elengedem, és el kell telnie némi időnek, hogy újra kapcsolatba kerüljek vele. Egyetlen képet sem emelnék ki, mindegyik fontos volt, történetek, emlékek kapcsolódnak hozzájuk. Hogyan lettél grafikus? Gyerekkorom óta rajzolok, ez érdekelt, ezzel akartam foglalkozni. Pályaválasztáskor nem volt kérdés, hogy merre indulok, és ez a hivatásom is. „Civilben” egy kreatív ügynökségnél vagyok tervező grafikus, de a munkaidőn túl is rajzolok.   Andy Warhol leveskonzerveket rajzolt, te a „sertésmájkrémmel mentél” nagyot. Ő a fogyasztói társadalmat gúnyolta, neked mi a motivációd? Találkoztam már olyan véleménnyel, miszerint lesajnálom, lenézem ezt a magyar közelmúltat, de ez nem igaz. Ellenkezőleg! Szerettem a gyerekkoromat, amiből sok képem táplálkozik. A témához is úgy fordultam annak idején, hogy volt egy visszatérő álmom gyerekkorom környezetében, egy vidéki lakótelep panellakásában. A magam módján, saját eszközeimmel lejegyzetelem és megörökítem az életünket. Az emlékek motiválnak, meg az ismétlődő, de észrevétlen jelenlét. Sokunknak volt ágyneműtartós ágya, legtöbbször ugyanazzal a huzattal, vagy elemes bútora üdítős-sörös dobozokkal a tetején. Igen, volt és elfelejtettük. Sokan utálták és inkább el akarják felejteni. Valakinek kínos régi önmaga, ő is inkább elfelejtené. Akik szerették, tovább vitték a mostani életterükbe. Mások pedig nevetnek azon, hogy igen, ez egy olyankor volt, amikor a csengőkapcsolóra fel volt írva, hogy villany. Miért teszed halhatatlanná ezeket a dolgokat? Mert a tárgyak nem mellékszereplők, hanem főszereplők a képeiden. Korábban emberek is voltak a képeimen, de a tárgyak végül előtérbe kerültek. Úgy érzem, hogy az általam kifejezni vágyott mondanivalót direktebben közvetítik a tárgyak, mint a kor lenyomatai. A tárgyakkal ellentétben az emberi arc idővel megöregszik, megváltozik. Döbbenetes, de 10 éve folyamatosan készülnek ezek a múltidéző képek. Évente hány kép készül? Változó. Az első kiállításomon megjelent képek (a Loffice-ban, a Portfolio Points szervezésében) egy-két hónap alatt elkészültek. Mostanában ennél kisebb a tempó: én is változom és talán- nehezen ítélem meg ezt objektíven – komplexebb képeket próbálok alkotni, nem csak egy vetületre építek. A csendélet, mint műfaj, nagyobb szerepet kapott az utóbbi időben és több az enteriőr, mint például a poszterektől megfosztott gyerekszoba, vagy a szalagfüggönyös nyaraló előtere, esetleg a borkimérős kocsmapult.     Csak halkan és udvariasan kérdezem: tíz gombócból is sok, nem untál bele a témába? Mi az ami ennyire megfog, megragad és nem enged? Több rétege, aspektusa van ennek a témahalmaznak, ezért mindig van, mi stimuláljon. Nem kizárt persze, hogy egyszer elszakadok ettől a világtól, de most még ebben élek, vannak még ötleteim, amiket meg szeretnék valósítani. Hogyan viszonyulsz a retróhoz? Szereted, gyűlölöd, kerülöd? Nincs bajom a retróval, noha a saját munkáimat nem tartom annak. Engem is körbevesznek mindenféle családi – mások számára talán értéktelen – tárgyi emlékek. Jól van ez így. Gyűjtesz valamit? Egy költözés során sok képregényem eltűnt – kockások, alfák – ezeket szeretném pótolni egyszer. De gyűjtöm Zórád Ernő képregényeit, már amiket meg lehet szerezni az antikváriumokból. Otthon milyen tárgyak vesznek körül és egyáltalán mennyire fontosak a tárgyak? A tágabb értelemben vett környezet fontosabb számomra, mint a tárgyak. A környéktől, ha kinézek az ablakon, vagy hazáig gyalogolok, valamiféle feltöltődést remélek és szerencsére meg is kapom. Történeteket sugall. Még több kép Murányi Kristóf weboldalán!