Anamorfózis, azaz visszaváltozás. Olyan művek tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek csupán egyetlen nézőpontból vagy egy tükör segítségével láthatóak többnek torz pacánál. A találmány több mint 500 éves, de kicsit sem unalmas. Street art formájától pedig borsózik az ember lányának háta.
Az anamorfózis technikának több vállfaja ismert annak függvényében, hogy a maszatból hogyan válik láthatóvá a kép. Legismertebb az optikai (perspekívikus) anamorfózis, amelynél a megfelelő látószöget kell megtalálni. A tükrös (katoptrikus) anamorfózishoz szükség vagy egy tükörhengerre vagy egy tükörkúpra, hogy a kép láthatóvá váljon. A dioptrikus anamorfózisoz pedig egy speciális, csiszolt lencse, vagy tükört szükséges.
Művészettörténészek Leonardo da Vinci Codex Atlanticusban látható két vázlatrajzát tartják az anamorfózis első megjelenésének. (Megfelelő látószögből az egyik egy csecsemőfejet, a másik egy szemet ábrázol.) Azonban a leghíresebb, anamorfózist használó festményt ifj. Hans Holbein készítette 1533-ban és Követek a címe. A kép két férfit és köztük egy amorf pacát ábrázol. A “paca”, amely látszólag értelmetlenül került a képre, a megszokottól eltérő látószögből mutatja meg önmagát, és ekkor egy emberi koponya látható.
Az XVII. században igen divatos volt anamorfózist szerkeszteni, de a tecnika olyan nagy művészek fantáziáját is megmozgatta, mint Dalí. De az én egyik kedvencem Orosz István és neki is az 1983-ban készül Jules Verne Anamorphosis című képe. (A kép első értelmezésre tájkép, tükörhenger által viszont megjelenik egy portré.)
Az anamorfózis a XX. század végén a street art-ban is helyet kapott. Az aszfaltképek általában perspekívikus anamorfózissal készülnek, azaz egyetlen nézőpontból “láthatóak”. Manfred Stader, Julian Beever, Rod Tryon és Kurt Wenner aszfaltrajzai igazán szellemesek és hátborzongatóak.
A témajavaslatot köszönjük Máminak, ajándéka egy moksha-táska.
