Jégvirágokat öntözök – Jött egy édes fiú az életembe

Somogyi Réka naplóját még mindig papír helyett selyemre, betűk helyett színekkel írja. 4 kép és az elmúlt két év története.   2010-ben készítettem veled interjút a mokhsa.hu-ra. Azóta két év eltelt. Mi minden történt veled? Két évvel beljebb vagyok, s most már végre fogalmam sincs, hogy mihez képest vagyok beljebb. Épp az imént olvastam egy csodálatos részt az új Krasznahorkai (Nem kérdez, nem válaszol) könyvből, mely így szól: “Még a kolostor kicsi, törékeny, védelemre szoruló Buddhájanak szobra is dobozban áll, mi több: a dobozban is félrefordítja a fejét, mintha a valóságtól, az emberi való legenyhébb érintésétől is jóvátehetetlenül elporladna.” Szóval, reményeim és legmélyebb bizadalmam okán, egy ilyen kis szobor lakik bennem is – persze, mindez csak körülírás -, aminek én már a közelébe sem merek menni. Talán az említett okok miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert oda az ember be nem léphet. Az utolsó mozdulatom, hogy megálltam. Vége, és innen már csak nagyon-nagyon szeretem. És ez az a végső pont, amiről még mesélni tudok. Közben meg engem is darál az élet, jócskán benne vagyok a sűrűjében. Írod még a ” naplód” színekkel, formákkal? A történeteimet, továbbra is megörökítem a képeken, ott napról napra el lehet olvasni, hol járok. Mióta van ez a facebook, szinte élő adásban vetítem a sztorit. 38 éves leszek, aki itt tart, vagy aki előrébb, az tudja, milyen itt. Szerencsére semmilyen szinten nem kell normakövető életet élnem, ez óriási könnyebbség, és az, hogy ezzel maximálisan megbékéltem. De innentől már Story magazinba mennék át, szóval elhallgatok… Rajtam kívül egyre több szereplő is részt vesz ebben a naplóban. Kezdtem megunni magam, vagyis még mielőtt meguntam volna , behívtam az életembe néhány, számomra nagyon fontos alkotót. Festőt, filmrendezőt, írót. Mostanában a festést egy kultúrtörténeti, történelmi, életrajzi kutatás is kíséri. Az adott alkotók életében próbálok minél jobban elmélyedni . Sokszor éppen akkor talál meg egy-egy film, könyv, amikor átfedés van a saját életem és az alkotások között. Ez valami pompázatos nász. Kiderül, hogy ők még mind itt vannak, holott sokuk már régen meghalt, megszólíthatóak, sőt válaszolnak is. Pont tegnap fejeztem azt a képet, amit Fassbinder egyik, számomra igen ütős mondata ihletett: “…akinek szerelem van a hasában, annak nem kell flipperezni, mert a szerelem már épp elég nagy teljesítmény, nincs szükség még egy gépre is, amellyel szemben úgyis csak veszíteni lehet. Elhatároztam, megint flippezni fogok, és hagyom nyerni a gépet, mindegy – a végső győztes úgyis ÉN VAGYOK. ” Flipper helyett nyerőgéppel készült el az új képem, és miközben Fassbinder naplóját olvastam, kacsák aludtak a Balatonon és ment le a nap.

Táska-kollekciód hogyan született meg? Már régóta szerettem volna látni a képeimet más felületeken is, mint a selyem. Az élet úgy hozta, hogy megtalált az egyik gimnáziumi osztálytársam, aki a ZsurigoWorks nevű egyedi tárgyak boltjának egyik tulajdonosa. Emellett most lettek készen a fülbevalók, sőt vannak kerámiaképek és hangfalak, pontosabban hangsugárzók is. Milyen anyagból készülnek a táskák? Ha én azt meg tudnám határozni. Valamilyen vastag, fényesebb, vízálló vászonból, szóval nem bőr, nem durva műanyag, a kettő között. (Menjetek, nézzétek meg a boltban: XIII. Herzen utca 6.) Nem vagyok valami jó anyagismerő, a lényeg:  a színek nagyon szép, élénkek lettek. Egyelőre három képemet dolgoztuk fel táskára. Soha nem fogysz ki a képekből? Csakis a tegnapokról tudok beszélni. Eddig – 2012.március 30-án írom ezt – nem fogytam ki. De bőven vannak kritikus pillanataim, naná. Szinte nap mint nap. Hisz nem akarom magam utánozni, nem akarok túl sokáig egy helyen megmaradni, mennem kell tovább és tovább az ismeretlen cél felé… De hát ezzel így van mindenki, fogalmunk sincs, merre vezet ez az egész, csak reménykedek én is… Ha elfáradsz, mihez kezdesz? Alszom, sétálok, néha sírok. Ha adódik lehetőség, elutazom, ott aztán még többet olvasok, mint itthon, sokat vagyok egyedül. Moziba megyek. És így tovább, és így tovább, mint bárki más. A mostaniak közül melyik a kedvenc képed? 1. Engem szeress, ne Marilyn Monroe-t! – mondta Marilyn. 2. A sztalkeri Szoba legbelső zugából 3. Jégvirágot öntözök Miért? 1. Marilyn döbbenetes őszintesége miatt, s hogy ezt megismerhettem, míg készült a kép, mert ezáltal jött létre köztünk a “nász”. 2. Mert ennyire pontosan kevés filmnek sikerül körbeírni a Helyet, minden történet, élet legközepét, amit Tarkovszkij aztán Szobának keresztel el egyszerűen csak a Sztalkerben… a képhez hozzátartozik még az, hogy az egyik forgatási napon még zöld mezőt rögzítettek, de másnapra kivirágzott az egész rét. Gyorsan le kellett szedni őket, hogy minden olyan legyen, mint tegnap… 3. Jött egy édes fiú az életembe, de hiába öntöztem, csak a jégvirágaim nőttem mind nagyobbá… vagy éppen elolvadtak a víztől, hát nem is tudom. Ez a jó az egészben, én sem értek mindent, sőt !