Hantai: a festő, aki összegyűrte a vásznat

A Ludwig Múzeumban nyílt retrospektív kiállítás Hantai Simon (1922-2008) életművéből, ez a világhírű festő első önálló hazai tárlata.

A Kortárs Hantairól szóló része és a Pompidou-központban 2013-ban megrendezett életmű kiállítás után a Ludwig Múzeum Hantai kiállítása űrt hagy: jelentős alkotások hiányoznak, ám ettől függetlenül meg kell nézni. Hantai Simon 1922-ben született Bián. (Később a falu egyesült egy másikkal és létrejött a ma ismert Biatorbágy.) A Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait és még főiskolásként készítette az első jelentős, nagyméretű festményét az Életörömöt (1946), amely szimbolikájában már-már giccsesen direkt, mégis benne van az útkeresés, a bátorság és az öntörvényűség, amely a festő egész életét jellemezte. 1948-ban feleségével, a szintén festő Biró Zsuzsával, Párizsba emigrált, majd 1953-ban ott ismerkedett meg André Bretonnal. Konkrétan Breton lábtörlőjén hagyta egy festményét, amelyet később a Galerie l’Étoile Scellée-ben látott viszont. Breton miatt szürrealista művészek közé került és ez a hatás alkotásain is jelentkezett. Erőteljes színvilágú vásznai lázálmok fantasztikus lényekkel, organikus formákkal, biomorf alakzatokkal. Műfaji és technikai kísérleteket folytatott. 1953-ban végül felhagyott a szürrealista képalkotással, a kalligrafikus és a gesztusfestészet irányába indult. Alkotásain nyomon követhető, ahogyan a nagy mozdulatok apró, ám teljes felületet befedő ecsetvonásokká szelídültek. 1958-59-ben két hatalmas festményen dolgozott: reggelente az Écriture Rose-t, este a Galla Placidia-t festette. A Hantai festmény beszippantja a szemlélőt, olyan közel húzza, hogy minden múzeumi etikettet felejtve, az orrok szinte súrolják a képet. A fröccsenő, csorgó festékek, a visszaszedett festék barázdái, az apró ecsetvonások és a hajtogatások élei olyan titkokat rejtenek, amelyeket kutatni kell. Egyszerűen muszáj négyzetcentiről négyzetcentire alaposan megnézni. Majd hátrébb lépni, nézni az egészet és ismét beleveszni a részletekbe. Hantai hintáztat. Húzd meg, ereszd meg, hív és küld minden egyes festményével. Hantai a hatvanas évektől egy sajátos képkészítési technikát (ún. pliage) dolgozott ki és ezzel forradalmi dolgot művelt a vászonnal és az ecsettel. A vásznat hajtogatja, gyűri, majd megfesti és a végeredmény egy absztrakt minta. A végső kép sok esetben a festőnek ugyanolyan meglepetés, mint a festményt szemlélőnek. Most nem az számít, amit befestek, hanem az, amit nem: a fehér. A retina csendje. – nyilatkozta Hantai 1973-ban. Ez az út vezet oda, hogy a 80-as évek elején fehérrel fest fehérre. Az Études sorozatban a vásznakat finoman és egyenletesen gyűrte össze, majd festette be egyetlen színnel. A festett és a nem festett felületek ritmikusan váltakoznak. Érdekesség, hogy a hajtogatás és a festmény kiterjed a teljes vászonra. Hantai úgy gondolta, hogy ezek a képek nem valók keretbe, ezért csak kerete feszítik és ezért a kép “kifut” a  keret oldalára is.

Hantai 1966-ban lett francia állampolgár és a franciák legalább annyira sajátjuknak tekintik őt, mit mi magyarok. 1982-ben Hantai képviselte Franciaországot a Velencei Biennálén, utána pedig visszavonult. Életének utolsó évtizedeit a nyilvánosságtól elvonultan a művészetnek és a gondolkodásnak, a filozófiának szentelte.

“A festészet és a nem-festészet viszonya radikálisan megváltozik, megfordul. A festett többé nem önmagáért van jelen, hanem azért, hogy életre keltse egyben a nem-festettet is.” Hantai Simon A pliage képek közül a legelsők, a Mariales [Mária-képek], amelyek Mária redőzött köpenyéről  – Mária kitárja köpenyét és mindenkit elfogad – kapták címüket, vibrálóak és gyönyörűek. A meggyűrt, megcsomózott vásznat olajfestékkel festette be, majd száradás után kicsit megnedvesítette és kisimította. A Blancs sorozatnál – az olajfestéket akrilra – cserélte. A leghosszabb ideig tartó korszaka a Tabulák, amelyek elkészítése során egyenlő távolságokra megcsomózta a vásznat, felvitte a festéket, majd újra kisimította. A művelet eredményeként négyzetek rajzolódtak ki. Ennél bonyolultabban már nem is lehetne négyzetet festeni, ám a képek nem csupán a négyzetekről szólnak, hanem az összes műveletről, amellyel a festő – szó szerint – megdolgozza a vásznat. 1994-ben egy korábbi kiállításra készült, gigantikus méretű Tabuláit, kisebb darabokra vágja szét. A korábbi művek szétromolásával létrejött alkotásoknak a Laissées [Maradék] címet adja. Hantai nagyon tudatosan döntött a visszavonulás mellett és ugyanezzel a rendíthetetlen eltökéltséggel vizsgálta meg festményeit újra és újra. A feldarabolás mellett sok képet elpusztított és voltak olyan alkotásai, amelyeket elásott. Életműve lenyűgöző, érdemes felfedezni most, mert ki tudja, mikor lesz látható legközelebb… HANTAI kiállítás a Ludwig Múzeumban 2014. május 09 – 2014. augusztus 31.