Frida Kahlo Budapesten is csontig hatol

Frida Kahlo születésének 111. évfordulóján nyílik kiállítás a festőnő műveiből a Magyar Nemzeti Galériában. Látni kell!   Hiszem, hogy az életben legalább egy Frida Kahlo kiállítást látni kell, mert amíg Dalí szürrealizmusát a merész asszociációk jellemzik, addig Frida Kahlo újra és újra önmagát meséli el, még a fogorvosának festett csendéletében is. Festményei rendhagyó naplóbejegyzések, amelyekben a saját valóságát mutatja meg nekünk. “Régen azt hittem, én vagyok a legfurcsább ember a földön, de aztán arra gondoltam, hogy csak létezik valaki más is, aki hasonlóan különcnek és tökéletlennek érzi magát, mint én. Elképzeltem őt, és az merült fel bennem, hogy valahol ő is most éppen rám gondol.” (Frida Kahlo) Nekem úgy hozta a véletlen, hogy nyolc évvel ezelőtt egy bécsi kirándulás alkalmával már elkaptam egy Frida kiállítást  – tehát a “legalább egy már megvolt” és hiába éreztem magam akkor tőle távol, egy újabb találkozást nem tudtam kihagyni. A Budapesti Frida Kahlo kiállítás a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo remekműveiből rendezett tárlat 26 festményt és 9 rajzot mutat be. Ez a teljes életmű keskeny szelete, viszont fontos műveket tartalmaz és végigvezet az egész pályaíven. Ráadásul ezt olyan intenzíven teszi a zöldre, kékre, pirosra, sárgára festett kiállítótér falai között, fotókkal és idézetekkel, hogy végtelenül felkavaró. Aki látta a Frida című filmet, most festményről festményre, teremről teremre haladva újraélheti. Láthatunk képeket a kezdetekből, amikor a betegágyban az unalom ellenszereként jelent meg a festés, majd a következő szekcióban a képpé alakított testi szenvedés jelenik. Ebben a részben látható “Henry Ford Kórház” és a “Remény nélkül” a maga brutális valóságában. De képet kaphatunk az ősi mexikói gyökerekhez való kötődéséhez, amelyek az öltözködésében, a gondolkodásában és az alkotásaiban is megjelennek. “Minek nekem láb, ha szárnyam van és repülhetek?” (Frida Kahlo)

Frida Kahlo műveihez különösen kell a körítés és az értelmezés, hiszen nem a képek technikája vagy a feldolgozott témák, hanem éppen a személyesség, a képek mögött megbújó történet az, ami szívig hatol. Fiatalkori betegsége és testét összezúzó balesete egész életére hatással volt, állandó társa volt a fájdalom és a küzdés a szétesés ellen, ezt súlyosbították vetélései és egy nehéz férfi, Diego Rivera. – Ezért is a tárlat nyitóképe az 1944-es “A törött oszlop”. “Két súlyos baleset ért életemben. Az első, amikor maga alá gyűrt a villamos. A második Diego volt.” (Frida Kahlo) Sohasem tudom eldönteni, hogy Fridát ugyanolyan vérbő természettel áldotta meg a sors, mint Diego-t, vagy csak dafke habzsolta az életet minden nehézség ellenére, mindenesetre mozgalmas szerelmi életében akadt egy magyar származású fotós is, Nickolas Muray. Ennek a viszonynak köszönhetünk néhány igen ikonikus Frida fotót és egy magyarul írt levelet. Ezt a levelet a Budapesten rendezett kiállításon olvasni is lehet. Frida nem tudott magyarul, segítséggel írta a levelet, de ettől még elragadóan szép és benne van minden a lényéből, akárcsak a festményeiben. A budapesti Frida Kahlo kiállításon a “Néhány késszúrás” című festménye volt rám a legerősebb hatással. Első olvasatban egy szerelemféltésből elkövetett gyilkosság mementója. Ám hiába dolgoz fel valódi bűnesetet, egészen más a hatása, ha tudjuk, akkor festette, amikor kiderült, hogy az állandóan hűtlen Diego akkor éppen és már több hónapja Frida kedves kishúgával folytatott viszonyt. Ezzel a képpel Frida mindent elmond az érzéseiről, sőt arról is, mit gondol Diegoról, de a teljes kitárulkozás mellett is elrejtve magát, ugyanúgy, ahogy egy másik festményen nem fájdalomtól szétszaggatott arcát, hanem arca elé tartott mexikói ünnepi maszkkal fest önarcképet. Furcsa lehet, hogy miközben (szó szerint) zsigerig kiadja magát, lényének egy részét mindig rejtve tarja. Én érteni vélem őt, saját működésem miatt érteni vélem a működését. Az apró információmorzsákból összeállhat a teljes kép, de nagyon figyelni kell. Pl. A fogorvosának festett képen a dinnyemagokon ott vannak a fogai, a jók és a rosszak. Bevallja, szinte nyílt színen bevallja, hogy sok rossz foggal küzd, de festményeken és fotókon mindig zár a szája, ha pedig éppen teli szájjal nevet és észreveszi, hogy fotózzák, akkor a szája elé teszi a kezét. Ennél sokkal bonyolultabb megérteni vagy már csak követni az érzelmeit. A bécsi kiállítás után káoszt éreztem – “Frida Kahlo lefestette a szerelmet, a boldogságot, a nevetést stb., azonban én minden képen csak a totális káoszt láttam.” -, mert nem volt elég ismeretem a megfelelő információmorzsák összekötésére. De hiszem, hogy sohasem fogjuk teljesen megérteni őt, mert amilyen ösztönös volt a kitárulkozása, olyan ösztönös volt a rejtőzködése. Nem akart feladvány lenni, amit meg kell fejteni, de boldog lett volna, ha valaki kicsit megérti őt. Érzelmei bonyolultságára és szélsőségeire jól jellemző, hogy a “Néhány késszúrás után” elhagyta Diegot és el is válnak. Egy évvel később ismét összeházasodtak, de Frida házassági szerződésben zárat ki közöttük a testi viszony, mert hiába nem működtek jól szerelmespárként, összetartoztak, ahogy a nappal és az éjszaka, az élet és a halál. Frida Kahlo utolsó festményét 1954-ben, egy héttel 47. születésnapja után készítette, ekkora már elvesztette az egyik lábát és kerekesszékbe kényszerült is. Állandó fájdalomcsillapítókon élt. Utolsó festményén érett görögdinnyék szerepelnek, az egyik piros húsába pedig beleírta “Viva la Vida.”, azaz Éljen az élet. “Remélem, vidám lesz a távozásom – és remélem, soha nem kell visszatérnem.” (Frida Kahlo) Frida Kahlo kiállítás a Magyar Nemzeti Galéra C épületében látogatható 2018.08.07. és 2018.11.04. között.