A fa türelmes lény – Hollán Sándor kiállítása

“Sokáig tart megtalálni a rajzolni való fát… Egy előzetes kapcsolat mindenképpen szükséges.”  A fa útja című kiállítás a Szépművészetiben. Szerelmese vagyok a fáknak, nagyok, szépek, kicsik, erősek, így nagyon nagy várakozással léptem be a Szépművészetiben megrendezett Hollán Sándor A fa útja című kiállításra. 120 alkotás többsége azonban remegő vonal volt a papíron, amíg Hollán Sándor el nem kezdett mesélni a fákról. A fáiról, amelyeknek nevet is ad. Hollán Sándor 1956-ban hagyta el Magyarországot, sokáig kóborolt, néhány évtizede a teleket Párizsi műtermében a nyarakat pedig a dél-franciaországi Langedocban tölti. Nyaranta négy hónapon keresztül a természeti motívumok előtt dolgozik. A téli, párizsi hónapokat pedig műtermi munkával tölti és nagyméretű képeit is ekkor készíti. A fa motívum mellett csendéleteket is fest, melyek a teljes elsötétedés felé hajló színeikkel egy mély, belső világba vezetnek. Hollán Sándor művészete a látás élményére alapul. Abból indul ki, hogy amit nézünk, azt nem látjuk, mert nem tudjuk átélni. A külső motívum és a belső élet közötti kapcsolatot két fő témán, a fán és a csendéleten keresztül mélyíti el. Hollán úgy mesél az első fáról, mint meghatározó gyerekkori élményről és egy örök szerelem kezdetéről. Az évtizedek során mindig változott, hogy mi ragadta meg a fában. Milyen volt a kapcsolat és milyen volt a fa élménye. A kiállítás a termek során ezt a fejlődést követi: Tér és mozgás. Erők, ritmusok. Tér és forma. Szín és forma. Elmélyülés. Újjászületés. “A fa türelmes lény” mesélte a festő, de én ugyanilyen türelmesnek érzem őt magát is, ahogy újra meg újra leül egy-egy fa elé megfesti, megrajzolja. Olykor az ikonográfia stílusjegyeivel, olykor az ecseten egyik sarkát sárgába, a másikat kékbe mártva – a remegő vonalak máris érdekesebbek lettek számomra -, olykor pedig reménytelenséggel. A korai időszakában történt, hogy rajzolta, rajzolta a fát, de túl merevek lettek a fák, nem az volt a képen, amit látni szeretett volna. Dühében elmaszatolta a rajzot, majd elment lefeküdni. Másnap reggel megdöbbenve látta meg a képet, mert éppen azt látta rajta, amit szeretett volna. Ő volt a közvetítő a fa és a papírlap között. A fa volt ott a képen, az élmény, nem pedig amit ő látott.

Hollán Sándor: A fa útja 2011. november 29. – 2012. február 5. Szépművészeti Múzeum