Anya lettem – Vérszívók, autók, pillangók

Harc a vérszívókkal no meg autók, mesék és kalandok. Rövid és sokkoló bevezető után, kikapcsolódásként, Zsombor szerint a világ.

Valami igazán jót és érdekeset szerettem volna csinálni Zsomborral, mondjuk metrózni vagy vonatokat nézni a Nyugatiban, mert kereken 1000 napja született, helyette (megint) meggyűlt a bajunk a vérszívókkal. Tegnap reggelre 6 szúnyogcsípést számoltam meg a gyereken. (Rajtunk bezzeg egy sem volt.) Nem voltam boldog. Átkozódtam egy sort, még a gyerek füle miatt tompított verzió sem tűrt nyomdafestéket, majd bevetettem a rázókeveréket és az egyéb, szokásos kuruzslásokat. Gyerekünk allergiás a szúnyogcsípésre, minden egyes csípés óriásira és pirosra duzzad, ez nem újdonság, az viszont idegesített, hogy a gyerek nem rossz. Sőt nem is eleven. Szóval egyáltalán nem olyan, amilyen szokott lenni, ez pedig csak azt jelentheti, hogy beteg.

Ébredés után odahívott az ágyához, bekapcsoltatta a Rozsda lovagot, majd heverészett. Mértem lázat. Semmi. Kapott túró rudit. Labdáztunk a lakásban – pedig azt szigorúan tilos -, de ez sem villanyozta fel. Gyomoridegem egyre erősebb lett. Ebédre sóska volt, ízlett neki, majd lefeküdt aludni. Túl könnyen elaludt. Korán megébredt, az ölembe vackolódott, és akkor láttam, hogy az egyik szúnyogcsípésétől piros csík szalad a szíve felé. Már elhagyta a csuklóját. Rohantunk orvoshoz. Nyirokérgyulladás. Antibiotikum. Újabb átkozódás. Azóta a rosszaság visszatért a gyerekbe. Mintegy mellékesen négy szem cseresznyéből és egy zsemléből autót épített. Pár napja pedig arra is volt példa, hogy az apja által ragasztóval javíthatatlannak ítélt Pontiac GTO-t, gyurmával megszerelte.Képes másfél literes palackból vizet tölteni magának – nem, nem túl nehéz – csak azzal nem számol, hogy egy egész palack víz nem fér bele a pohárba…

Makacssága megőrjít. Kitartó és akaratos. (Nem tudom, kire ütött ez a gyerek.) Ráadásul, amikor valamit határozottan megtilt nekünk – Nem, nem száll ki az autóból Zsombor! Kaion ne kuka! -, fenyegetően mozgatja a mutatóujját. Szembesülnöm kellett azzal, hogy én éppen így, ezzel a mozdulattal tiltok meg neki dolgokat. A sok tiltás és beszéd ugyancsak kikészít. Néha komolyan elgondolkodom azon, hogy baj van a fülével. De nem, csak férfi, csak azt hallja meg, amit akar vagy abban a pillanatban fontos neki. Sőt, beszéde is remekül fejlődik. Olykor ismétel mindent, mint egy papagáj, olykor pedig mesél. Kitalálta, hogy a Bijabo beszáll a rakétába és elmegy a Holdra, ahol a rókák táncolnak, de azt is készségesen elmagyarázza az apjának, hogy a képen a duda a villamos tetején van. Ott!, nyomatékosított a mutatóujjával. Legújabban az Ótas! Ótas! Péci! (Olvass! Olvass! Lécci!)-t hallom tőle. Kérésének egyetlen szépséghibája, hogy A vakond és az autót kell olvasni. Naponta milliószor. De nagyon szereti, ha csak úgy mesélek neki, fejből, a Három pillangót, a Három cicát vagy a Bóbitát. Sőt, ő ösztönöz a világon a legjobban, hogy meséket írja. Mivel kéri is az én meséimet, lassan meg is jegyzem őket. Hétvégén voltunk a Szamócaföldön. (Találkoztunk ott, méhecskével, darázzsal és szárnyas hangyával, de a fiam egyedül a városi szúnyogokkal nincs jóban.) Az árnyékból figyeltük a kék pingó (pillangókat). Zsombor csapdosott a kezével és a sors igazságtalanságának fogta fel, hogy csak a madarak és a pillangók tudnak repülni, ő nem. Megnyugodott, amikor megbeszéltük, hogy repülőgéppel ő is repülhet. Barátsága örök jeléül a kedvenc mesekönyvét a fűbe dobta és úgy mesélt a pillangóknak, ahogyan én szoktam neki.