Megkóstolni és megszeretni, ennyi volt, pedig a fahéj-szegfűszeg tea nem is igazi tea, tealevelet legalábbis nem tartalmaz.
Nem tudok eligazodni azon, hogy mit is kellene gondolnom a fahéjról. Hol azt olvasom róla, hogy valóságos csodaszer, hol pedig azt, hogy mérgező. Az igazság valószínűleg “odaát” van, azonban az információhalmazból annyit találtam hitelesnek, hogy kétféle fahéjjal lehet találkozni: a ceyloni fahéjjal és a Cassia fahéjjal. A klasszikus, ha úgy tetszik, valódi fahéj a ceyloni (srí lankai) (Cinnamomum verum), amely az apró termetű, örökzöld fa belső, vékony kéregrésze. Azt összes többi fahéj, amelyet legtöbbször Cassia gyűjtőnéven emlegetnek, és Kínában, Vietnámban és Indonéziában termesztenek (Cinnamomum aromaticum, Cinnamomum burmannii és Saigon Cinnamon) egy babérféle teljes kérgéből készül, fásabb, aromásabb, édesebb és (főként) olcsóbb, mint a valódi fajéj. Őrölt állapotban csak a származási hely adhat támpontot, melyik fahéjjal van dolgunk, azonban a fahéjrudat könnyű felismerni. Ha a fahéj metszetén azt látni, hogy a fahéj, egyetlen vastagabb darabból áll, akkor az Cassia fahéj, ha több, vékony rétegből akkor ceyloni. Bár minőségileg is más a két fahéj, reflektorfénybe a különbség mégis a kumarin nevű vegyület miatt került, mert az bizony káros a szervezetre, főként a kisgyerekekre és a terhes nőkre. Kumarint sokféle növény tartalmaz, azonban a Cassia fahéj a legnagyobb mennyiségben. Nem mellékszál, hogy információim szerint ez a legnagyobb mennyiség, még mindig nagyon kicsi és fahéjat sem kilószám tömjük magunkba, így nekem az egész fahéj sztoriból annyi a tanulság, hogy inkább a ceyloni fahéjat keresem majd, mert az az “eredeti” fahéj.
A teljesség kedvéért itt a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal lakossági tájékoztatója fahéjas termékek fogyasztásáról, amely szintén abban erősített meg engem, hogy nem kell a konyhámból kiűznöm a fahéjat, így vissza a fahéj-szegfűszeg teához.
Makinál ittam először fahéj-szegfűszeg teát (az eredeti receptért őt kell ostromolni) és azonnal beleszerettem. Színe alapján “sima” teának néztem, de annyira ízlett, hogy amikor másodszor is ittam belőle nagyon odafigyeltem. A vízben egy fahéjrúd és néhány szegfűszeg úszott. Eszembe jutott az almakompót, hiszen annak vízébe szintén fahéjat és szegfűszeget szoktunk tenni… Itthon kipróbáltam. Felforraltam egy liter vizet, elzártam, tettem bele 1 fahéjrudat és 3 szegfűszeget. Letakartam 15-20 percre, majd megkóstoltam. Olyan finom lett, hogy cukor se kellett hozzá.
Azóta elkészült az almás-fahéjas-szegfűszeges tea is: A vizet egy savanykás almával forralom fel, és az almát puhára főzöm. Elzárom, 1 fahéjrudat és 3 szegfűszeget tettem bele, 20 percig állni hagytam és a végeredmény nagyon jó. Külön öröm számomra, hogy valódi dolgokból készül.