Ben Mezrich regénye, a Véletlenül milliárdos – Hogyan született a Facebook alapján készült a Social Network című film.
A Facebook korunk meghatározó fejlesztése. Alapjaiban változtatta meg kapcsolattartási és internetezési szokásainkat és nyomott hagyott mindennapi életünkben. Politikai kampányokban is használják a Tetszik! -et és szlogenné vált, nyelvünkbe ékelődött a lájkolom, könyvek hátsó borítóján ott az ismerős ikon és a felhívás, hogy csatlakozz a kiadó Facebook közösségéhez, de ugyanígy járnak el magazinok és különböző márkák is. – Apropó, te már csatlakoztál a moksha.hu Facebook közösségéhez? Kattints ide és megteheted! – Kialakulnak közösségek (egy suliba járunk, gyereket nevelünk, rákhalászok vagyunk), és a blog után most az a menő, hogy a Facebookon osztják meg az emberek egymással gondolataikat, apró nyűgjeiket, örömeiket és fotóikat.
A Facebook a legnagyobb találmány az internet után, de vajon ki találta ki és ki gazdagodott meg belőle.
Ben Mezrich regénye, a Véletlenül milliárdos – Hogyan született a Facebook alapján készült a Social Network – A közösségi háló című film, amely a tavalyi év legérdekesebb és legizgalmasabb filmje. A történet annyira elképesztő, hogy nem csak megnézni, elolvasni is érdemes. Mark Zuckerberg kis kollégiumi kísérletéből a világ egyik legnagyobb befolyású vállalkozása lett; és bár nem tudni, hogy tulajdonképpen mennyit is ér ma Mark Zuckerberg, az kétségtelen, hogy ő a földgolyó egyik leggazdagabb huszönöt éves fiatalembere – és sokan úgy emlegetik, mint minden idők legfiatalabb self-made milliárdosát. Azonban a Facebook-sztori nem egy rózsaszín leányregény, Ben Mezrich tucatnyi interjút, több száz forrásmunkát készített, és ezernél is több oldalnyi dokumentumot – többek között bírósági jegyzőkönyvek – olvasott el regénye megírásához.
Ben Mezrich: Véletlenül milliárdos – Hogyan született a Facebook
Kiadó: Athenaeum
Részlet a regényből:
13. fejezet | 2004. február 4.
Eduardo már jó húsz perce ácsorgott a Kirkland-ház üres folyosóján, míg végre megpillantotta az ebédlőbe vezető lépcsőházból kirontó Markot. Barátja szinte száguldott, papucsa sebesen mozgó kondenzcsíkká vált, feje körül viharvert glóriaként lebegett a sárga pulcsi kapucnija. Eduardo a robogó alak láttán keresztbe fonta a karját.
– Ha jól tudom, kilencre beszéltük meg – kezdte volna, ám Mark azonnal leintette.
– Ne most beszéljünk.
Matatni kezdett a zár körül a rövidnadrágja zsebéből előhalászott kulccsal. Eduardo szemügyre vette barátja zilált haját és még ziláltabb tekintetét.
– Nem aludtál, mi?
Mark nem felelt. Az igazat megvallva Eduardo biztosra vette, hogy barátja az elmúlt héten szinte egy szemhunyásnyit sem aludt. Csak dolgozott éjt nappallá téve, amitől most irgalmatlan fáradtnak nézett ki, de ez persze a legkevésbé sem volt lényeges. Mark jelen pillanatban nem érzékelte a külvilágot. Figyelme a műszakisok számára olyan ismerős őrült koncentrációvá sűrűsödött. Minden lepattant róla, ami a legkevésbé is kizökkenthette volna a gondolatmenetéből.
– Mért ne beszéljünk? – próbálkozott tovább Eduardo, Mark azonban mintha meg se hallotta volna. A kulcs végre kattant a zárban, Mark belökte az ajtót. Flip-flopjában megbotlott a padlóra hajított farmerban, egyensúlyát vesztve támolygott tovább a túlzsúfolt könyvespolc és a kis színes tévé mellett, majd újra felegyenesedve meg sem állt az íróasztaláig. Az asztali gép ment, nyitva volt a program is. Mark azonnal munkához látott. Szemlátomást fel se tűnt neki a háta mögött fel-alá járkáló Eduardo. Fáradhatatlanul, szinte megszállottan püfölte a billentyűket.
Valószínűleg az utolsó simításokon dolgozik, gondolta Eduardo, hiszen a hibakereső már hajnali háromra lefutott, és az arculat meg a kódolás befejezéséhez is alig hiányzott már egy kevés.
Egyetlen funkció volt hátra csupán, Mark már legalább egy álló napja törte a fejét a megoldáson. Játszadozott a lehetőségekkel, igyekezve kellően izgalmas tartalmat adni az alapvetően egyszerű és letisztult arculatnak. A thefacebookra nem csupán leskelődni járnak majd az emberek. Itt interaktív leskelődés lesz, vagyis pontosan az, ami az életben is zajlik az egyetemen. Hiszen emiatt jár az ember bulizni, de még órákra és a kajáldába is. Persze, közben összefut és elbeszélget ezzel-azzal, de a társaságok legbelső mozgatórugója, motorja mégiscsak az emberiséggel egyidős kíváncsiság.
– Elég jól néz ki – szólalt meg Mark válla fölött áthajolva Eduardo.
– Ja – bólintott Mark, leginkább önmagának.
– Már úgy értem, rohadt jó. Erre rá fognak kattanni.
Mark végigsimított a haján, majd hátradőlt. A képernyő a kész próba-profiloldalt mutatta. Ilyen lesz mindenkié, miután feltöltötték az adataikat. Az egyik felső sarokban képet is el lehet majd helyezni. Jobboldalt az adatok, a Harvardra való beiratkozás éve, szak, középiskola, szülőváros, klubtagságok, kedvenc idézet. Alatta a barátok, akiket, ha már van saját profiljuk, hozzá lehet adni a baráti körhöz, ha pedig nincs, meg lehet hívni a hálózatba. Van poke funkció is, aminek segítségével tudathatja az ember, ha valakinek a profilján járt. Mindemellé pedig nagy betűkkel a következő mezők: Nem, Érdeklődési kör, Családi állapot, Irányultság.
Ebben a pár szóban rejlett az oldal zsenialitása. Ez viszi majd sikerre a dolgot. Érdeklődési kör, Családi állapot, Irányultság. Hiszen ebből áll az egyetemisták élete. Ez a három témakör a diáklét lényege, oka és célja. Ez hajtott mindenkit, a buliktól az órákon át a kollégiumi szobákig.
Online se megy majd másképp, a virtuális társasági élet célja is csak ugyanaz lesz, mint a valóságosé: a szex. Mert bizony még a világ legelitebb egyetemének számító Harvardon is ez a központi kérdés. Hogy sikerül-e vagy sem. Végeredményben ezért vannak a végzős klubok is. Ez határozza meg a kurzusválasztást, ezért helyezkedik az ember a menzán. Minden a szex körül forog. És kezdetben a thefacebook is csak erről fog szólni. Újabb rejtett kerítőfórum.
Mark pötyögtetése nyomán a képernyő most a thefacebook nyitóoldalára ugrott. Eduardo megpillantotta az oldal tetejét szegélyező sötétkék mező kissé halványabb „Bejelentkezés” és „Regisztráció” gombjait. Elképesztően egyszerű és letisztult volt az egész, villódzó fények, hangeffektek nélkül. Ez az oldal tisztán az élményről fog szólni. Nem lesz se puccos, se túl sok, se túl ijesztő. Egyszerű és áttekinthető az egész:
[Köszöntjük a thefacebookon!]
A thefacebook online közösségi oldal egyetemisták és társaságaik számára.
Az oldalt a Harvard Egyetem hallgatói használhatják.
A thefacebook segítségével:
Megtalálhatod az iskolatársaidat,
Rákereshetsz a csoporttársaidra,
Megnézheted a barátaid barátait,
Átláthatod saját közösségi hálózatodat.
Első lépésként kattints a „Regisztráció” gombra,
vagy ha már regisztrált felhasználó vagy,
egyszerűen jelentkezz be!
– A regisztrációhoz tehát – állapította meg Eduardo, akinek imbolygó alakja szinte teljes egészében beárnyékolta a képernyőt – csupán harvard.edu-s e-mail címre és szabadon választott jelszóra van szükség.
– Pontosan.
Eduardo szerint a harvardos e-mail cím volt a siker kulcsa. Így az oldalt csak harvardos hallgatók használhatják majd, és ez a zártkörűség nagyban emelni fogja a dolog ázsióját, arról nem is beszélve, hogy némi biztonságérzetet is ad. Márpedig az adatvédelem nem utolsó szempont. Az emberek szeretik tudni, mi történik a webre felpakolt személyes tartalmaikkal. Ugyanilyen nélkülözhetetlennek tűnt a szabadon választott jelszó is, hiszen az az Aaron Greenspan nevű srác éppen azért szívta meg, mert a harvardos e-mail cím mellé a harvardos jelszót akarta beléptetésre használni. Mark még váltott is vele néhány e-mailt a fegyelmi bizottsággal kapcsolatos kalandjairól. Persze a Winklevossikrekhez hasonlóan Greenspan is azonnal le akart csapni Markra. Mindenki őt akarta, neki viszont senkire sem volt szüksége. Ami neki kellett, már ott volt a monitoron.
– És ez itt alul? – hajolt hunyorogva az apró betűs felirat fölé Eduardo.
Készítette: Mark Zuckerberg
Ez a sor minden egyes oldal alján megjelenik majd. Mark védjegye az egész világ előtt.
Bármi is volt erről Eduardo véleménye, nem osztotta meg Markkal. Elvégre minek problémázzon? Marknak rengeteg munkája van ebben az oldalban, éjt nappallá téve, étlen-szomjan csak programozott, alvás nélkül. Eduardo számításai szerint barátja legalább az órái felét ellóghatta, ami komoly veszélyt jelenthet a félév végi átlagára nézve. Mark fejéből időközben szinte teljesen kiment az Augustuskori képzőművészet nevű idétlen általános értelmiségképzésből írandó zéhá egyre közelgő időpontja, mint ahogy az is, hogy ez a jegy nagyban befolyásolja majd a félév végi osztályzatát. Ilyen hülyeségekre végképp nem lévén ideje, Mark sajátosan rá jellemző módon oldotta meg a problémát. Összedobott egy külön kis weboldalt a csoportnak, feltöltötte rá a tananyagban szereplő műalkotások képeit, a csoporttársak pedig kommentelhettek. Igazi kis virtuális puska lett ez az oldal. A csoport persze annak rendje és módja szerint elvégezte helyette a munkát, Mark pedig gond nélkül átment a zéhán a mások jegyzeteiből.
Most pedig, a munkát látva minden kétséget kizáróan úgy tűnt, megérte a fáradozás. Az oldal elkészült. A thefacebook. com domain-nevet néhány hete, január 12-én jegyeztették be. A szervereket átlag havi nyolcvanöt dollárért bérelték egy felső-New York állambeli cégtől. A cég dolga lesz a zavartalan adatforgalom biztosítása, hiszen a Facemash egyik nagy tanulsága Mark számára éppen a seperc alatt lefagyó laptop volt. A szerverek lényegesen nagyobb kapacitásúak, úgyhogy az új oldal a Facemash-hez hasonló népszerűség esetén sem fagy majd le. Egyszóval minden a legnagyobb rendben.
A thefacebook elindulhat világhódító útjára.
– Hajrá.
Mark az asztali gép mellett álló laptop felé bökött. Eduardo odalépett, csapott vállát az asztal fölé görnyesztve ütögetni kezdte a billentyűzetet, majd a képernyőn hamarosan megjelenő címtár felső sarkában sorakozó nevekre mutatott.
– Ezek a srácok mind phoenixesek. Ők hamar elterjesztenék.
Mark bólintott. Eduardo ötlete volt a phoenixesekkel kezdeni. Mégiscsak ők az egyetemi társaság krémje, márpedig a thefacebook éppen társasági oldalnak készült. Ha a phoenixeseknek bejön, biztos továbbküldik, és hamar elterjed a híre az egyetemen. A phoenixeseknek ráadásul elég kiterjedt női ismeretségi körük van. Mark ugyan próbálkozhatna a saját címlistáján szereplő nevekkel is, de akkor az infó tuti nem jutna túl az informatika tanszék, vagy legjobb esetben a zsidó szakkoli falain. Csajokhoz meg aztán végképp esélye sem volna eljutni. Ami elég nagy szívás lenne.
A Phoenix sokkal ideálisabb terepnek mutatkozott. Marknak pedig, a Kirkland-ház lakója lévén, rendelkezésére állt a ház teljes címlistája. Kezdetnek ennyi elég is lesz. – Oké – szólalt meg kissé fátyolos hangon Eduardo.
– Megvagyok.
Írt pár sornyi ismertetőt az oldalról, majd belinkelte a thefacebook.com-ot. Végül mély sóhajjal lenyomta a „Küld” gombot, és ez az apró ujjmozdulat elég is volt ahhoz, hogy a kör-email célba érjen.
Kész. Eduardo lehunyt szeme előtt megjelentek a szanaszét spriccelő, rézhuzalokon végigbizsergő, műholdakról visszaverődő, éteren keresztülhasító információ-morzsák, a zsenialitás számítógépről számítógépre vándorló ingerületei a világháló irdatlan idegrendszerében. Az oldal életre kelt.
Jön, látják, győz.
Eduardo ezek után igyekezett felrázni révült barátját.
– Igyunk valamit! Ezt meg kell ünnepelni.
– Inkább maradnék.
– Biztos? Ma estére csajokat ígértek a Phoenixbe. A Fuck Truck már el is ment értük.
Mark nem válaszolt. Eduardo látta, hogy barátját éppen úgy zavarja a beszéd, mint a radiátorzúgás vagy a szűk kis ablak alatt eldübörgő kocsik zaja.
– Komolyan a képernyőt akarod bámulni egész este?
Most sem jött válasz. Mark ütemesen bólogatva nézett maga elé, még talán ringatózott is hozzá egy kicsit.
Fura látvány volt, szó se róla, Eduardo mégsem tudta elítélni. Mi oka is lett volna rá? Mark fáradhatatlanul dolgozott ezért a pillanatért. Szíve joga úgy dönteni, hogy ünneplésként egész este csak néz ki a fejéből.
Eduardo csendesen kihátrált a szobából. A küszöbön még megállt egy pillanatra, és megkopogtatta az ajtófélfát. Mark meg se rezzent. Eduardo vállat vont, majd magára hagyta barátját a számítógéppel.
Mark pedig tovább ült a mindent elnyelő csöndben, és elmélyülten szemlélte a monitorról visszaverődő tükörképét.
