Négy baba, négy ország, négy történet és egy év

Egyedi hangvételű, bájos dokumentumfilm, amely négy baba első évének egyedi és mégis egyetemes történéseit mutatja be. A Babák – Az első év (Bébé(s)/Babies) francia dokumentumfilm, amely Ponijao, Bayarjargal, Mari és Hattie első egy évét mutatja be párhuzamosan. A családok Namíbiában, Mongóliában, Japánban és az Egyesült Államokban élnek és bár más a kulturális háttér, mások a szokások, mások a családok életkörülményei, a gyerekek fejlődésében mégis van valami közös. A film azonban közel sem tudományos és elemző, sokkal inkább bájos, vicces, és olykor, mint a gyerekek, csetlő-botló. Első randira semmiképpen sem ajánlott, de nem is annyira érzelgős, hogy a pasik a falra másszanak tőle. Sőt – kicsit se reprezentatív mintavételem alapján -, szeretik. Az én “filmemben” ott volt egy ötödik baba is, a fiam, és ezernyi emlékkel szőttem tele a képsorokat. A film alatt eszembe jutott, milyen volt először a kezembe fogni a fiam, milyen volt a babaillata, milyen volt első mosolya és első araszoló lépte. Bár a film a babákról szól, sokat mesél az anyaságról és apaságról is. Engem teljesen megvett. Thomas Balmés francia dokumentumfilmes Alain Chabat producer ötlete alapján rendezte meg a Babák – Az első év című filmet. A stáb körbeutazta a Földet, és szinte párbeszéd nélküli képsorokkal mutatja be, hová születtek a babák, milyen természeti és társadalmi környezet veszi őket körül, hogyan telnek napjaik. Mindezt nem szigorú idősorrend vagy téma szerint, hanem laza szerkesztéssel, néhol klipszerűen, el-elkalandozva egy-egy érdekesebb, szívmelengető, vagy kacagtató részleten. A gyönyörűen fényképezett filmhez a neves francia zeneszerző, Bruno Coulais komponált zenét.

A család a Himba törzsbe tartozik. Epembe faluban élnek, Opuwo közelében, Namíbia észak-nyugati részén. Tehén- és kecsketenyésztésből élnek. Hindere (az apa) folyamatosan mozgásban van, hogy vizet találjon az állatoknak. A természettel harmóniában élnek. A családnak tíz gyereke van, köztük egy újszülött. A legidősebb, Tjombinde, 26 éves, Ponijao, a második legfiatalabb pedig három és fél. Tarererua nyolc hónapos terhes volt, amikor a rendező először találkozott vele. Tarererua-nak nagy vágya, hogy egy szép házban éljen egy városban, ugyanakkor folytatná a Himba tradíciót, és átadná gyerekeinek is. A családból csak egy gyerek jár iskolába, de anyjuk szeretné, ha még ketten mehetnének tanulni. Ponijao erősen kötődik a családjához, könnyű természetű, fotogén, szeret táncolni, inkább az ételtartó zsákkal szeret játszani, mint az igazi játékokkal. “Azért fogadtam el a felkérést, hogy szerepeljünk a filmben, mert eddig egyetlen terhességem alatt sem voltam kórházban, és ez azt jelentette, hogy most egy orvos vigyázna rám. Nagyon szegények vagyunk, és másként soha nem jutottam volna el egy orvoshoz. Nagyon érdekes élmény volt, hogy lefilmezték az életünket, és velünk együtt más nőket is különböző országokban.” (Tarererua) “A produkciós cég fizette Tarererua kórházi számláit anélkül, hogy megkérdeztek volna. Így nem kellett eladnom egy kecskét. Fizettek a forgatásért, de csak Ponijao jövőjéért mentünk bele. A forgatás előtt Thomas (a rendező) virágokat és ételt hozott nekünk. Sok más asszony közül választotta ki a feleségemet. Nagyon kedves volt!” (Hindere) Seiko és Fumito, a szülők a divatiparban dolgoznak. Amikor Mari megszületett, egy kis tokiói apartmanban laktak, a Shinjuku negyedben, a város észak-keleti felében. Másfél éve beköltöztek a központba. Egyetlen gyerekük: Mari. Mari és a cica nagyon közeli kapcsolatban vannak. A macska már azelőtt megvolt, hogy a kislány megszületett. Mari parancsolgat neki, és néha úgy veszekednek, mint a kutyák és a macskák szoktak. Mari mindenre kíváncsi, új élményeket és helyeket keres állandóan. Teljesen izgalomba jön, ha megijed, nagyon jó az étvágya, és úgy gondoskodik a babáiról, mint egy anyuka. “Ennek a filmnek fontos üzenete van. Az én generációm számára az apaság nagyon sokat jelent. Az én apám nagyon elfoglalt volt. Nem fordított túl sok energiát a családjára, és a gyerekei nevelésére. Húsz éve Japán a gazdasági fejlődésre fókuszált. A nők nem dolgoztak, az anyák otthon voltak a gyerekekkel, míg az apák keményen dolgoztak valahol. Most már jóval gazdagabb az ország, és sokkal több időnk van a családunkkal foglalkozni.” (Fumito) “Nagyon megindítónak találtam a filmet. Érződik belőle a hatalmas szeretet. Egyszerre látjuk a gyerekek fizikai és érzelmi fejlődését. Ez minden család közös nevezője. Remélem, a közönség is ugyanezt fogja érezni.” (Seiko) “A film négy baba fejlődésének gyönyörű példája. Amikor az emberek megnézik, meg fogják érteni, mekkora hatalmat képvisel egy gyerek az életünkben.” (Fumito) A család Oaklandben, San Francisco közelében él. Susie Wise, az anya a Stanford University (California) professzora. Frazer Bradshow, az apa operatőr. Első rendezése (EVERYTHING STRANGE AND NEW) számos amerikai fesztiválon nyert díjat. Egyikük sem Oaklandben született, de a nyolcvanas évek kezdete, az egyetemi éveik óta itt élnek. Egyetlen lányuk van: Hattie. Hattie kíváncsi, energikus gyerek, aki először félénk, de öt perc múlva már barátkozik. Szeret történeteket mesélni, biciklizni, festeni, és tornázni. “A projekt univerzális látkép a gyerekekről. Azt gondoltuk, érdekes lenne Hattie-nek kapcsolatba kerülni más országokkal. Ezek a gyerekek mind a saját kultúrájuk szerint nőnek fel. A film úgy mutatja be az életet, amilyen, és új horizontokat tár elénk. Nagyon jó lenne, ha Hattie 12-13 évesen el tudna utazni és találkozna a filmbeli gyerekekkel.” (Susie) “Nem akartuk, hogy magát a szülést lefilmezzék. Volt egy szerződésünk, ami kikötötte, hogy a baba természetes szükségleteit, mint az evés és az alvás, tiszteletben tartják. Azonnal kiszálltunk volna, ha csak egyszer is megzavarták volna. Sőt, Frazer bizonyos jeleneteket maga forgatott le. Különválasztotta a filmet a saját életünktől és ez jó volt. Így nem volt olyan, mintha a stábbal együtt élnénk.” (Susie) Mandakh és Purev két fiúkkal Bayanchandmaniban él, Mongólia közepén, a sztyeppén. Kisebbik gyerekük Bayarjargal. Marhát és birkát tenyésztenek. Nagyon közeli kapcsolatban állnak a természettel. Bayarjargal érzékeny, készséges és különlegesen együttműködő. Őszinte, figyel másokra, és szereti összemérni az erejét másokkal. Biztos magában, és szeret a bátyjával játszani, akivel nagyon közel állnak egymáshoz. Szeret biciklizni. “Néhány alkalommal egyedül hagytuk a stábot a babával. Megbíztunk bennük. Nem tudtunk mindig vele lenni, csak azért, mert a stáb filmezte. Nagyon sok dolgunk volt az állatokkal és a házimunkával. Úgy éltünk, mint mindig. Télen, hogy megakadályozzuk a babát abban, hogy megégesse magát a jurta közepén levő tűzhelynél, odakötöttük az ágyhoz a csuklóját egy szalaggal. Így megmaradt a mozgás szabadsága, de biztonságban is volt, ha egyedül maradt. A gyerekek így nőnek fel Mongóliában.” (Purev) “A film nagyon tisztán mutatja be, hogyan neveljük a gyerekeinket. Mongóliában a sztyeppe szívében szívében nőnek fel. Kapcsolatban vannak a természettel. Az életük békés. Szeretem nézni a szabadságot, amiben a családom él. Szeretném, ha a világ össze gyereke megtapasztalná azt a belső békét, ami bennünk van. A film után azon is elgondolkodtunk, hogy változtatni szeretnénk, fejleszteni az életkörülményeinken. A tisztasági lehetőségek itt sehol sincsenek a nyugati világhoz képest. Ez segíteni fog, hogy jobban rendezzük be az otthonunkat.” (Purev) Mielőtt moziba került a film, az alkotók lejátszották a családoknak. Az anyáknak ezek voltak a meglepő vagy vicces jelenetek: “Nagyon meglepődtem, amikor az amerikai anyuka rátett a mellére egy pumpát, hogy tejet fejjen, és azt adta a kislányának. Itt mi várunk a tejre, hogy a saját idejében induljon meg. Akár két napba is telhet. Közben kecsketejet adunk a babának. Ezt nagyon érdekesnek találtam.” (Tarererua) “A film tele van csodálatos jelenetekkel. Ott van például, amikor a japán kislány megpróbálja megérteni, hogyan működik a játéka. Véletlenül működik, de amikor megismétli, már nem sikerül. Elkeseredik, és hangot is ad neki. A kecskés mongol jelenet is elképesztő, amikor odasétál a lavórban fürdőző babához, és beleiszik a vizébe, a kisfiú meg egyáltalán nem bánja. Amikor hallja, hogy az anyja rákiált az állatra, nagyon figyel, és úgy tűnik, ráébred, hogy valami furcsa történhetett. Az is nagyon érdekes volt, ahogy az afrikai anya bekente a hasát a vörös porral, és a fia fejbőrét is, miután levágta a haját egy késsel.” (Susie) “Nagyon meglepődtem, hogy a mongol kisfiút az ágyhoz kötötték egy madzaggal. Gondolom nagyon hidegek arra a telek. Talán ez tartja melegen?” (Seiko) “Tetszett az az egyszerűség, ahogyan az afrikai kislányt felnevelik. Amerikában és Japánban a gyerekeket úgy nevelik, mint Mongóliában. Még akkor is, ha ők városi gyerekek, míg a mieink nagyon közel vannak a természethez. Nem lehetünk velük állandóan, mert nagyon sok a munkánk.” (Mandakh)