Megjósolható-e tudományos módszerekkel a jövő és milyen bonyodalmakkal járna életünkben egy jövőbe látó gép. Különvélemény egy tudóstól.
A jövő kiszámítható vagy Verne fantáziájához hasonlót álmodott Barabási Albert-László? Ízlés kérdése. Annyi azonban bizonyos, hogy ennek a könyvnek, se Nostradamus jóslataihoz, se Krúdy Álmoskönyvéhez nincs köze, azonban van valami borzongató hasonlósága a felvetett morális problémáknak a Különvélemény című film cselekményéhez.
Barabási nyitottsága és érdeklődése magával ragadó. Legfrissebb kutatási eredményeit 300 oldalon tette közzé, rendkívül olvasmányosan. A kötet szerkesztése fordulatos, folyamatosan fenntartja a figyelmet, gondolkodtat. Tézise merészen új dimenziókat nyit a tudomány területén.
Milyen azonosságok alapján fogalmaz meg konklúziót a magyar történelem 16. századi mozzanatai, az FBI terrorista ellenes megfigyelései, a hosszú házasságban élt párok halálozási adatai, Einstein levelezése, vagy a dollár vándorlásán keresztül? Tudom, a könyvből kiragadott példák meredeken hangzanak, – de matematikai és fizikai törvényszerűségeket mutatnak.
A humán dinamikában – elmélete szerint – a “villanások”: törvényszerűek. S ennek megértését szolgálja a könyv, ugyanis Barabási szerint a jövő kiszámítható.
“A humán dinamika és az adatbányászat között közti különbség a következőképpen foglalható össze: Az adatbányászat a tevékenységi mintázataink alapján jelzi előre a viselkedésünket, anélkül, hogy az algoritmusok által feldolgozott mintázatokat meg akarná érteni. A humán dinamika kutatói viszont olyan modelleket és elméleteket próbálnak kifejleszteni, amelyek arra keresnek választ, hogy bizonyos rendszerességgel végzett tevékenységeink miért, mikor és hol zajlanak le…”
Könyvében szereplő hivatkozásait (Lévy-repülés, Gauss elmélet, hatványeloszlás) – ha valaki elfelejtette volna az egykor tanultakat,– lábjegyzetben fejti ki, ráadásul minden hókuszpókusz nélkül, közérthetően. (Sokkal jobban fogalmaz, mint az egykori matektanárom.)
“…Kezdeti vonakodásom láttán gyanakodni kezdett, és amikor nemsokára felhívott, el is árulta, első sejtése az volt, hogy megbolondultam, a második pedig, hogy a LifeLiner nem is létezik.
Az elsőben lehet, hogy van is valami, de most nem ezzel foglalkozunk. Egy dolog kétségtelen. A LifeLiner mindeddig csak az én képzeletem terméke. Azonban pusztán az a tény, hogy Boldizsár nem vetette el rögtön afféle tudományos-fantasztikus fikcióként, azt jelzi, hogy nem is olyan képtelenség.
Hadd szögezzem le mindjárt, nincs kétségem efelől, hogy technikailag lehetséges létrehozni egy olyan rendszert, amely rendelkezik a LifeLiner képességeivel. Abban is hiszek, hogy én még meg fogom érni azt a világot, amelyben a TIA , a LifeLiner és az óriásgép valamilyen keverékét fogják alkalmazni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy ilyen felügyeleti rendszernek híve lennék, vagy elfogadhatónak találnám. Épp ellenkezőleg, a humán dinamikával kapcsolatban csoportommal együtt elvégzett összes kutatásom birtokában, mindazok után, amit láttunk, beleborzongok, ha végiggondolom egy ilyen rendszer lehetőségeit. Csak annyit mondok, hogy a tudomány és a technika annyira közel kerültek egymáshoz, hogy lehetségessé vált egy olyasmi, mint a LifeLiner…
Ma már nem az a kérdés, hogy el tudnánk-e készíteni egy tökéletes egy tökéletesen előrejelző Lifelinert, hanem hogy kinek van kellő bátorsága. A kormánynak, vagy a magánszektornak? …”
Nem söpri a szőnyeg alá a kutatásából fakadó morális,- jogi kérdéseket sem, hiszen az olvasóban felmerülő kételyeket nagyon pontosan megfogalmazza. Nyoma sincs Barabásiban a tudósok különcködésének, vagyis a „tudomány és a haladás szent nevében” mindent felülíró fennhéjázásnak.
“Sajnos, ami a kutatás és a magánéletem között szükségképpen fennálló feszültséget illeti, még el kell döntenem, hogyan oldom meg ezt a gordiuszi csomót. […] Amíg a múltunkat biztonságos tűzfalak és személyiségi törvények védik, a rafinált algoritmusokkal előre jelzett jövőnk szabad préda. Ezzel elérkezünk ahhoz az új paradigmához, amelyet a jövőre vonatkozó magánszférának nevezek. Ez végső soron arra megy ki, hogy ki rendelkezik jövőbeli cselekedetünk és viselkedésünk információival? És kinek kell hasznot húznia belőlük? Ezt a különleges nézőpontváltást történelmi drámánkra is tudnunk kell alkalmazni.”
Jules Verne (1828-1905) fantáziájának köszönhetően megálmodta egyebek közt a lézerfegyvert, a Holdra utazást, a tengeralattjárót; a mai valóságot.
Barabási Albert-László az erdélyi Karcfalván született 1967-ben, jelenleg Bostonban , a Northesterm Egyetemen és a Harvardon dolgozik. A komplex hálózatok területén elért eredményei hozták meg számára a tudományos elismertséget. Vajon az ő képzeletének szüleménye(i), mely kor valósága lesz? Vagy már az?
Nyitott könyvműhely>>
Ha tetszett a könyvajánló, csatlakozz te is a Facebookon a moksha.hu közösségéhez. Klikk!
