Az évszak műtárgya: Kisfiú astragalosszal

Csaknem 40 éve került a Szépművészeti Múzeumba az ókori gyermekszobor, amely valószínűleg síremléknek készülhetett.

A frissen restaurált, életnagyságú márvány gyerekszobor valószínűleg síremléknek készült alkotás. A restaurálást Varga József kőfaragó-restaurátor és Konkoly György kőszobrász-restaurátor végezte. A római császárkor első szakaszára keltezhető márványszobor három-négy év körüli kisfiút ábrázol, természetes életnagyságban (magassága: 102 cm). A gyermek néhány állati bokacsontot, görög nevén astragalost tart a bal kezében, és a melléhez szorítja őket. A szobron jól látszik, hogy különböző elemekből állították össze: egy antik torzóból, egy eredetileg nem hozzá tartozó, de szintén ókori fejből, és posztantik kiegészítésekből, mint a talapzat és a támasztékul szolgáló fatörzs. A darab Melchior de Polignac francia érsek gyűjteményében tűnik fel először. Polignac 1724-1731 között XV. Lajos francia király követeként Rómában tartózkodott, és nagyszabású antik gyűjteményt hozott létre. Polignac halála után a teljes kollekciót II. Frigyes porosz király szerezte meg, így az astragalosos fiú is a charlottenburgi kastélyba került, 1830-ban átszállították az újonnan megnyíló királyi múzeumba (ma Altes Museum). Az első világháború után, 1922-ben műkereskedelembe adták a darabot. Nem tudni, hogyan jutott a szobor Magyarországra. Végül 1973-ban Fogarasi Béla hagyatékából a Szépművészeti Múzeumba került. A darab értelmezése a 19. század eleje óta foglalkoztatja a kutatókat. Elsőként a szobrot Amor ábrázolásaként határozták meg, ezt az értelmezést azonban még a 19. században elvetették, hiszen semmi nem utal arra, hogy a szobor valóban Amort ábrázolná: szárnynak nincs nyoma, és az isten további ismertetőjegyei is hiányoznak. A puha fiútest élethű mintázása, az astragalost a mellhez szorító kéz határozott mozdulata ügyesen fejezi ki a kisgyermek életkorát, csakúgy, mint az a mód, ahogyan eredetileg állhatott. Ha ugyanis a budapesti szobrot a vele azonos típusba tartozó szobrokkal hasonlítjuk össze, rekonstruálhatóvá válik eredeti lábtartása: a kisfiú a mainál szélesebb terpeszben állt, mindkét talpával a földön, a még bizonytalanul álló kisgyerekek módjára. Ezt a megoldást váltotta fel a 18. századi restaurálás a testsúlyt tartó jobb és a pihenő bal láb pontos megkülönböztetésével. A szobron ma látható fej ókori, de eredetileg nem tartozott a torzóhoz. Mégis, a két ókori mű jól illik egymáshoz, méretét és a márvány fajtáját tekintve is. Ez a kiegészítést végző 18. századi szobrász ügyességét és beleérző képességét dicséri. A fej értelmezésénél az a fő kérdés, hogy vajon halandó kisfiút, vagy gyermekistent ábrázol-e. Néhány egyénített arcvonás jelzi, hogy portréról lehet szó. Az arc általános arányain túl ilyen a kicsiny, aszimmetrikus szempár, a vastag szemhéj és a lágyan mintázott száj. A frizura vastag és tarkóig érő tincsei eltérnek a szokásostól és ugyancsak ritka képelem a hátul megkötött homlokszalag, győztes atléták jellemző attribútuma. Összegezve tehát a fej egy valaha élt kisfiú erősen idealizált portréjának tekinthető, és nem pedig egy gyermekisten (Amor, Mercurius vagy a kis Hercules) ábrázolásának. A két szféra együttes jelenléte mégsem véletlen: gyakorta mintáztak meg halandó gyermekeket úgy, hogy ábrázolásmódjuk valamely istenéhez hasonlítson, az ő tulajdonságaikkal ruházva fel az elhunytat. A fej néhány stilisztikai vonása – a vastag szemhéj, a kicsiny szem, a vésővel és nem futófúróval készült tincsek mintázása – alapján a fej Kr.u. 75 – 100 között készülhetett. A gyermek kezében tartott csontocskák a görög és római gyerekek kedvenc játékszerei közé tartoztak. Ügyességi és szerencsejátékokat egyaránt játszhattak velük, földobták őket, és vagy az számított, hogy melyik oldalukra esnek, vagy a kézfejen kellett elkapni őket. Az astragalos szerelmi ajándéknak és sírmellékletnek is alkalmas volt. Számos példa igazolja, hogy gyermeksírokra gyakran állítottak olyan emlékművet, ami a halottat kedvenc játékával vagy állatával örökítette meg. Ám az astragalos nem csupán játékszer volt – a végzet kiszámíthatatlan voltára is utalt. A budapesti szobor valószínűleg halott kisfiú síremléke volt. Az eredeti fej is az elhunyt portréja lehetett, a most látható és szintén síremlékről származó portréhoz hasonló. Az életnagyságú márványszobor tehát egy halott kisfiú emlékműve, a kezében tartott astragalosok révén a remélt, de soha el nem ért sikereinek játékos kifejezésével. Megtekinthető: Szépművészeti Múzeum, 2010. június 15. – augusztus 29., Reneszánsz Csarnok http://www.szepmuveszeti.hu/