Az első mondat: „Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltűrt gallérral.”
E könyv egyetlen hőse
„Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltűrt gallérral.” Ez én vagyok, idézőjelek közt, én vagyok az én útirajzom,
regényes életrajzom (melyben arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában), maradok
töredék. Füzér. Senki sem azt írja, ami, hanem azt, ami szeretne lenni. Mindazonáltal jó volna még
élni egy darabig.”
Fülszöveg:
,,Csak magamról beszélhetek. Arról, ami történt velem. Mi is történt? Várj csak. Voltaképpen semmi. De sokat képzelődtem.” Kosztolányi Dezső 1933-ban adta közre Esti Kornél című kötetét, mely a magyar irodalom egyik remekműve. Egy olyan könyvet jelentetett meg, melynek darabjai egymástól távoli időben jöttek létre, a kötetben viszont úgy élnek egymás mellett, mintha mindig összetartoztak volna. Esterházy Péter Esti című könyve már a címével rokonságot vállal elődje művével, hogy aztán megírja saját útirajzát, regényes életrajzát (melyben arról is számot ad, hogy a hős hányszor halt meg álmában). De marad töredék. Füzér. Esti Kornél és Esti valamikor felszálltak egy villamosra észrevétlenül, majd megszokták, hogy hol robog velük, hol csikorognak a kerekei, hol csönget egy picit, de egy idő után csak arra tudtak gondolni, hogy egyszer eljutnak a végállomásig. Esti nem azonos Esti Kornéllal, ahogy Esti Kornél sem azonos Kosztolányival, mint ahogy Esti sem Esterházyval. Csak zötyög a villamos. ,,Mindazonáltal jó volna még élni egy darabig.”
Esterházy Péter: Esti (részlet)
Hetvenhét történet
Esti: bemutatás
Az Esti az borongós alkonyat, lilás esthajnal, boldog óra, az Esti az lebukó napfény, az Esti az lenge szellő
és csöndes beszélgetés, baráti borozás és magányos ima, az Esti az egy név, amely ugyan már foglalt,
de amely épp azt állítja incselkedve magáról, hogy ő üres, hogy betöltendő, hogy még (mindig még!) meghatározatlan, légy a végtelen, mondja. Nevezzetek Esti Kornélnak. De ha kilépett a magyar nyelv hatalom nélküli bensőségességéből, és bemutatkozott, kis biccentéssel, mely szerény volt és öntudatos, darf ich mich vorstellen, Kornél Esti, vagy olykor bohóckodva: Cornelius Esti, az nem jelentett semmit, az Esti helyén nem
volt semmi, még csak egy fekete lyuk sem. Végül is ez a sem volt Esti Kornél szép élete, a végtelennel kecsegtető semmi, a semmivel rémítő végtelen.
A változás szerkezete
Már túljártam életem felén, amikor egy szeles tavaszi napon eszembe jutott Esti Kornél, jutott Esti Kornél
eszébe (írtam egy szeles tavaszi napon).
Ifjúkori önarcképek
Térd
Esti Kornél apja térdén ült. Apjának hideg volt a térde és meleg a nyaka, ez volt a fater rossz és jó oldala.
Nyilván leghőbb vágyad, fiam, hogy elmagyarázzam neked, milyen a világ. Az apja ezt tréfásan értette, ám
ez nem javított a helyzeten. A helyzet az volt, hogy Esti kijelentette, ő nem tanulni akar, hanem föl akarja
fedezni a világot. Értem, fiam. Mármost úgy áll a dolog, hogy rögvest a kezdet kezdetén ki lettünk penderítve,
úgy is mint űzve a Paradicsomból, így aztán következett ez az „arcunk verejtéke”-projekt. Vagyis
dolgozni kell. Vagyis — de itt már Esti nem figyelt, azt leste, mikor bújhat a jóba, az apja nyakába. Fütyülök
az emberiség előre megcsócsált tudására, vágta oda egyszer későbben apjának. (Már nem ült akkor semmi
térden.) Értem, fiam, válaszolta az apja olyan halkan, mintha bizonyosan igaza volna.
Szóba
Esti öt évig nem állt szóba az apjával. Ez volt a legnagyobb apaélménye, óvta is, őrizte egész életében. —
Annyira unom, amikor nincs igazam, sóhajtott föl Esti igaza teljes, megdönthetetlen, szomorú tudatában.
Magvető>>
