Willy Ronis

Először láttam a fotót, aztán ismertem meg a fotóst. Willy Ronis leghíresebb képe a “Provence-i akt”, amelyet feleségéről készített 1949-ben. Tavaly szeptember 11-én, 99 éves korában, halt meg, s most a Monnaie de Paris-ban rendeztek tiszteletére életmű kiállítást. Stílusa szorosan kapcsolódik szakmai tapasztalatához, szavai szerint: “minden lövéskor egy helyen csatlakozik a földi törvény és a pillanat története” – s erről a mondatáról számtalan anekdota kering, hiszen gondolatainak értelmezése mindig ideológia és politikai töltetű volt. A teljesség igénye nélkül: 1910-ben, Párizsban egy zsidó családban született, szülei az odesszai pogromok elől menekültek, 1904-ben. Édesanyjától zenét tanult, de a fényképezés iránti tehetsége hamar megmutatkozott: első sorozatait alig 16 évesen készítette – természetesen a francia főváros utcáin. 1935-ben tagja lett a Forradalmi Írók és Művészek Szövetségének, amely kommunista szellemű társaságként működött akkoriban, s Ronis apja halála után úgy döntött, szabadúszó újságíró és fotós lesz. Első jelentéseiben a franciaországi társadalmi konfliktusokat ábrázolta, majd Korzikára és az Adriai-tenger mediterrán térségébe utazott. Ezután Albániából, Jugoszláviából, Görögországból, és Tunéziából jelent francia lapok számára. 1941-től menekülni kényszerült származása miatt, s színházi dekorként, szinidirektorként, ékszerfestőként dolgozott 1944 októberéig, amikor visszatért Párizsba és csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz. Dolgozott a Life-nak, a Le Monde-nak, a Vogue-nak, fotóriportjait mindvégig a hitelesség és a pillanat művészi megörökítésének elkötelezettsége jellemezte. 1951-ben a Varsói Nemzetközi Béke Kongresszus után felfedezte a nyugat számára NDK-t, Csehszlovákiát, Algériát, miközben számtalan kiállítást és elismerést szerzett. Több szépművészeti egyetemen, főiskolán tanított hatalmas életkedvvel, s 88 évesen még ejtőernyős ugrásokat hajtott végre.

Ronis habozás nélkül ragadta meg családi életének pillanatait is, ezzel bizonyítva, hogy az őszinteség nosztalgiával párosul. Ezen túlmenően az intimitás, a test és az érzelmek feszültségének keresése – minden bizonnyal – a munkája része volt. A franciák között Ronis, Boubat, Doisneau, Cartier-Bresson neve a legismertebb a múlt századi generációból. Mind ismerték Robert Capat, Brassait, Kertészt, Moholy Nagy Lászlót otthonról, s itt lettek híresek. Willy Ronis, Une poétique de l’engagement La Monnaie de Paris 11, quai de Conti, 75006 Paris 2010. április 16-2010. augusztus 22. Nyitva tartás keddtől vasárnapig 11:00-19:00, hétfőn és május 1-jén zárva. Belépőjegy: 7 €