Legszívesebben beletekertem volna A bombák földjénbe.
Férfiak ne akarják elmesélni, hogy egy nő hogyan éli meg a szülést, nők pedig ne csináljanak filmet arról, hogy mi játszódik le egy katona (nem, nem katona nő, hanem férfi) fejében. Vannak esetek, amikor a gendre nevetséges. Persze, hiszen divat, csinálhatnunk úgy, mintha a férfiak és a nők között nem lennének különbségek, de vannak, tehát sokkal fontosabb lenne, ha mindenki maradna a saját kaptafájánál, és a különbségeket úgy próbálnánk áthidalni, hogy pucéran kitesszük lelkünket és megmutatjuk gondolatainkat.
A férfiak olyannak mutassák be a nőket, amilyennek ők látják – Vámos Miklós Sánta kutyája remek példa erre -, és a saját érzéseikről beszéljenek. Arról, hogyan élik meg életük fontos pillanatait, ne pedig feltételezésekről vagy vélt társadalmi elvárásokhoz igazodó elképzelésekről. Kell és életbevágóan fontos, hogy ne csak párkapcsolatokon belül, de a társadalomban és a művészetben is működjön a kommunikáció férfi és nő között. A nő beszéljen úgy a háborúról, ahogy ő megéli, mert ezzel tud egy olyan nézőpontot bemutatni, amelyet a férfiak valószínűleg nem vesznek észre. A szülésről pedig hiba dokumentumfilmet forgatni, mert egy kínoktól gyötrődő nő semmit se mutat be azokról a lelki folyamatokról és csodáról, amit szülésnek nevezünk. Mert fáj, nagyon fáj, de 9 hónap várakozás után, történik valami, amit korábban lehetetlen volt elképzelni, beindulnak a hormonok, és úgy megváltozik az ember lánya, ahogy korábban elképzelni se tudta, de ott legbelül valami mégis változatlan…
Kathryn Bigelow első hibája, bár Oscar-díjat hozott, hogy a film főcímében kifejtett gondolatot, miszerint a “háború drog” mindenféle női attitűd nélkül mutatja be, néhány igazán látványos képpel, rossz dokumentumfilmes felfogásban. Filmesztéták persze gerjednek a semmiről sem szóló filmekre, de nálam kivágja a biztosítékot. Életemből elvesztegetett 131 perc A bombák földjén, amelynek a végén annyit tudtam meg, amit már a film elején is tudtam, tehát nem spoiler, hogy a háború lehet drog. De hogy miért vagy hogyan, vagy mi játszódik le a katona fejében, lelkében, na arról semmit se tudtam meg. Kicsivel sem került hozzám közelebb a tűzszerész, aki a harctéren majdnem minden nap kockáztatja az életét, miközben feleség és gyerek várja otthon. Nem tudtam meg, a harctéren kívül miért elveszett, és hogyan jutott odáig, hogy csak akkor érzi magát valakinek, amikor bombákat hatástalanít.
Az pedig ezer százalék, hogy a “nyomorék macska” hatásvadász elemet, csak nő veszi elő egy háborúról szóló filmben.
Pár évvel ezelőtt az Ütközések (Crash) kapott Oscar-díjat. Az a film vastagon megérdemelte, és benne volt minden, amit A bombák földjéből hiányolok.
