Elekes Dóra meséje felkavaró és szívszorító. Rákényszerít, hogy arról beszéljünk, amiről hallgatni szeretünk, és arról gondolkodjunk, amire gondolni se akarunk.
Ami bejött Émile Ajar-nak az Előttem az életben, működik Elekes Dóra elbeszélésében is: nincs annál felkavaróbb és szívszorítóbb, mint a tiszta, gyermeki logika, amely rendszert teremt az őrületben és naiv természetességgel fogadja el a felháborítót, az elfogadhatatlant.
Elekes Dóra olyan témához nyúlt, amit szeretünk agyonhallgatni, a női alkoholizmushoz, és nem fedőn, suttogva mesél róla, ahogy a felnőttek szoktak, hanem gyermeki nyíltsággal, szeretettel. A muter meg a dzsinnek “mesében” egy gyerek mesél az anyukájáról, aki rendszeresen az üveg fenekére néz és ekkor különös dolgok történnek vele, “elrabolják” a dzsinnek.
A dzsinn a szellem a palackban, ugyanakkor egy alkoholfajta is. Mindkettő megváltoztatja a világot, átszínezi a valóságot, torzítja az időt. A dzsinnek a magyarázat arra, miért viselkedik olyan furán a muter.
Vékony kis könyv Elekes Dóra meséje, de minden oldalát egyszerre lehet csodálni és utálni. Csodálni a nyelvi lelemény, a kifejező képek és a remek illusztrációk miatt – az illusztrációkat Kun Fruzsina jegyzi -, és utálni azért, mert mindez megtörténhet, mert vannak családok, ahol minden nap megtörténik és vannak gyerekek, akiknek ez a valóság.
Nem azért kell elolvasni – és 10 évesnél nagyobb gyerekeknek megmutatni – A muter meg a dzsinneket, mert remek olvasmány, ami amúgy igaz is rá, hanem azért, mert elhallgatással nem lehet az alkoholizmuson változtatni. Amíg úgy hisszük és úgy teszünk, nincs probléma, addig megoldást se fogunk találni. Se társadalmi, se egyéni szinten.
